Skip to main content

Posts

Showing posts from January, 2018

Olvassuk együtt Szent Bonaventura „Szent Ferenc élete” című könyvét! 5.

Ennek a fejezetnek, azaz a tárgyalt könyvünk 4. fejezetének a címe a következő. A rend előrehaladása Szent Ferenc irányítása alatt, és a korábban jóváhagyott regula megerősítése. Ha végigolvassuk a fejezetet, meg kell állapítanunk, hogy a szerző valóban ezt is meséli el. És ezek után mégis érvényes a kérdésünk, hogy miről szól a 4. fejezet. Egy renddel kapcsolatos érvényes kérdések A 4. fejezet rendkívül fontos a könyv egésze szempontjából. Itt ugyanis ismerteti Szent Bonaventura az összes olyan elhinni valót, ami egy renddel kapcsolatban fölmerülhet. Így ennek a fejezetnek a címe az is lehetne: Beszámoló minden elhihetőről, amit egy renddel kapcsolatban el kell hinni. Mit kell a rendel kapcsolatban elhinni? A rend alapítójának meg kell bizonyosodnia arról, hogy rendje Isten akaratából létezik. A rendbe lépőnek meg kell bizonyosodnia arról, hogy a rend valóban Isten akaratából létezik és Istennek vele kapcsolatban az a terve, hogy ő e rendnek tagja legyen. De hogyan lehet erről

Igaz mesék Assisi Szent Ferencről

Gyermekkorunkban testvéreimnek és unokatestvéreimnek sokszor mesélt nagyapánk. Legjobban az igaz meséket szerettük. Ilyenkor érdekes gyermekkori történeteket hallhattunk: vadászatról, betakarításról, elveszett és megkerült iskolás gyerekekről. Nem tudom miért, de talán ez az egyszerű érdeklődés nőtt később nagyra bennem, amikor megszerettem a történelmet. Azt hiszem valami hasonló hatást érhet el Adraz Arko és Ursa Skoberne is, aki kisiskolásoknak való „mesekönyvet” készítettek Assisi Szent Ferenc életéről. A szerzőpáros láthatóan sokat bízott a képekre, melyek a ferences derűt árasztják magukból. Előfordulhat az is – ezt persze nem tudom –, hogy Szent Ferenc életének bizonyos eseményeiről előbb készült rajz mint szöveg. A két művész azonban jól ismeri saját művészeti ágának lehetőségei és határait. Míg a rövid gondolatok szinte minden esetben megfelelnek az Assisi Szegénykéjéről eddig a tudomány által feltártaknak, addig a kis, színes rajzok elkészítésénél a fantázia is erősen