Skip to main content

Posts

Showing posts from August, 2013

A világi ferences nem lehet munkanélküli

Tudom, a testvérek között sokan vannak, akik megcáfolnák a címben szereplő állítást. Saját életük történetével cáfolnák. Hozzáfűznék a gondolatot, hogy Isten bennünket is megpróbál, néha azzal, hogy elveszítjük az állásunkat. Szerintem ez a gondolat helyes. Pontosítom is a címet. A világi ferences nem lehet dologtalan Egy világi ferences, ugyanis, ha nincs állásban, akkor önkéntes munkát végez. Akár szervezett, akár spontán módon. Jó, jó mondja erre sok testvérünk, de volt, hogy fölajánlottam a segítségemet, de nem volt rám szükség. Más valakinek pedig az a tapasztalata, hogy a civil szervezet, ahová elszegődött, csak céljaiban és nem gyakorlatában volt nemes. Mi a megoldás? Egy aktuális önkéntes lehetőség Meghirdetett önkéntes lehetőségekre kell jelentkezni. Először csak egy kisebb projekt munkálatait kell elvállalni, majd így megismerve a civil szervezetet el lehet dönteni, hogy érdemes-e hosszabban elköteleződni. Erre ad kiváló lehetőséget a civilek

Siker – fény és csillogás nélkül

Sokan tartják ferenceshez nem méltó magatartásnak a sikervágyat. Tudjuk, a világ abba az irányba megy, hogy legfőbb értéknek egy ember megítélésekor a sikerességét tekinti. S a világ e jellemvonást pénzben méri. Sikeres szegény ember nem lehet, s az sem elég sikeres, aki gazdag, de nem elég híres. Ebben az esetben a siker fétis, s valóban nem helyén való, ha egy világi ferences ebbe a versengésbe, a siker hajhászásába belemenjen. De szeretném a siker szót rehabilitálni. Szerintem, amikor Jézus egy munkáját befejezte, amikor egy ház tetőszerkezetét elkészítette, azt sikerként értékelte. Megköszönte a Mennyei Atyának, hogy kapott megbízást a feladatra, erőt és tehetséget a feladat elvégzésére. Éppen ezért gondolom, hogy a siker önmagában nem rossz. Hogy állításomhoz egy mai példát is hozzak: ha egy műtét nem sikeres, az milyen fájdalmas következményekkel járhat! Van viszont itt még valami. A siker, amelyet nem pénzben mérnek, s amely nem jár csillogással, az nem csak, hogy ne

Mit szeretnél kapni, amikor a Mennyországba jutsz?

Gondolom, sokan dicséretet szeretnének kapni, ha a Mennyországba érkeznek. Még többen szeretnék színről színre látni Istent. Mások első kívánsága az Égi Hazába való érkezéssel kapcsolatban az, hogy az előttük megérkezett szeretteikkel találkozhassanak. Volt olyan híresség is, aki azt nyilatkozta, ha a Mennyországba jut, egy évezredig beszélget Mozarttal. Vannak, akik még ajándékot is várnak Istentől abban az órában, amikor a Menny megnyílik számukra. Lehet, hogy ez egy bizarr gondolat, de én eljátszottam vele. Hogy végül mire jutottam? Én egy albumot szeretnék kapni, amiben azoknak a képei láthatók, akiknek a megtérésében szerepem volt. És Te? Mit szeretnél kapni? Írd meg egy bejegyzésben!

A fogadalom előtti pánik

Többen panaszkodtak arról, hogy fogadalom tétel előtt pánikba estek. Hogy hogyan lehet ezt az érzést valahogy a normális szintre csökkenteni?    1. Gondoljatok bele, hogy a fogadalomkor nem csak ti kötelződtök el az FVR mellett, hanem Isten is elkötelződik mellettetek. Az FVR is elkötelződik mellettetek. 2. Gondoljatok bele abba is, hogy ennél kisebb dolgokban is elköteleződtetek már Isten mellett, és tudjátok, hogy azok jól előkészítették ezt a komoly döntésteket. 3. Végül: ne szégyeljétek, hogy izgultok, ez csak annyit mutat, hogy nagyon komolyan veszitek az elköteleződést. Segítettem?